Számtalan kávé és sör melletti tervezgetéssel töltött óra után két héttel ezelőtt végre elindultam a Délkelet-ázsiai körutamon. Két hónap hosszú időnek tűnik, de mégsem az, ha egy olyan területet készülsz felfedezni, ami annyira bővelkedik látnivalókban, mint Ázsia. Egy dologban már a kezdetektől biztos voltam: Kambodzsába el kell jutnom, hogy Angkor Wat többé ne csak egy emlékezetes kép legyen a Világ Száz Csodája oldalairól. De az az igazság, hogy mindegy, mennyit lapozgattad gyerekkorodban a nagy kék könyvet, és képzelted el, hogy majd egyszer majd nekiindulsz a világnak, és szépen sorban mindegyik csodát kipipálod a listádról. Mindegy, hogy hány képet nézegettél indulás előtt arról, hogy milyen amikor a templom tornyai felett felkel a nap, mert semmi nem készít fel igazából a pillanatra, amikor saját szemeddel látod meg Bayon mindent tudó arcait. És az, hogy ehhez a saját erőddel kellett elhajtanod a biciklit – csak még hozzátesz a különleges élményhez.

De mi is Angkor tulajdonképpen?

Angkorról csak nagy számokban lehet beszélni: a Khmer Birodalom egykori fővárosa több embernek adott otthont fénykorában, mint bármelyik hasonló státuszú európai város, és itt foglal helyet a világ legnagyobb vallási célú építménye, Angkor Wat is. A városban természetesen eredetileg nem csak templomok és szentélyek kaptak helyet, de csak ezeket az épületeket építették időtálló kőből, a paloták és lakóházak az idő során megsemmisültek, így Angkor mára egy óriási területet elfoglaló hindu és buddhista templomvárossá vált.

Kambodzsa történelme miatt Angkor látogatása csak a kilencvenes évek elején kezdődhetett meg, de ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy az 1992-ben a Világörökség részévé nyilvánított park Délkelet-Ázsia egyik legfontosabb turistalátványosságává váljon, és Siem Reap bejárathoz közeli részét elárasszák a luxusszállodák. A belváros igazi hátizsákos paradicsom, tele éttermekkel, kocsmákkal és olcsó szállásokkal, de ha kíváncsiak vagyunk, hogy milyen ahova még nem jutott el a turizmus, akkor a város külső pontjaira kell merészkednünk.

A park és a templomok

A park hihetetlenül nagy: majdnem 200 négyzetkilométeren terül el, ezért a felfedezése még egy hét alatt is nagy kihívás. Nem is szabad túl sok állomást belekényszeríteni egy napba, jobb egy-egy templomot hosszabb ideig felderíteni. Néhány helyen olvashatjuk, hogy egy idő után „kiéghetünk”, és unalmassá válhat a rengeteg vallásos épület látványa: ez természetesen hülyeség. Minden egyes állomás más miatt különleges, néhány templom teljes szimbiózisban él a természettel, mások a faragványok miatt felejtetetlenek.  A két leginkább látogatott útvonal nagyjából lefedi a legfontosabb látnivalókat, azonban ha egy kis magányra vágyunk, akkor érdemes letérni a kitaposott útról, így igazán magunkénak érezhetünk néhány kisebb, elhagyatott romot. A turisták hadától úgy is megmenekülhetünk, ha óvatosan felmászunk a létrával ellátott romok tetejére. A csend és a kilátás egyszerre igazán lélegzetelállító tud lenni.

Gyalog természetesen képtelenség a terület felfedezése (hacsak nincsenek szabad hónapjaink és külön engedélyünk, hogy az éjszakákat a parkban tölthessük egy függőágyban). A lábainkat többféleképpen is megkímélhetjük: a legkényelmesebbek az autós-buszos túrák, de ezek egyben a legszemélytelenebbek is, a megadott idő elteltével már terelnek is vissza a bérelt járműbe, így semmi szabadságunk nincsen. Ha csak kilépünk az utcára Siem Reapben, minden oldalról tízesével jönnek az ajánlatok, túk-túk sofőröktől. A motor hátuljára erősített "hintó" része a kelet-ázsiai élménynek, és a lelkes vezetők rögtön idegenvezetővé is változnak, és segítenek megtalálni az elhagyottabb részeket is. Mi mégis a bicikli mellett döntöttünk.

Minden utcasarkon találhatunk egy kölcsönzőt, ahol kétféle kerékpár körül választhatunk: az öt dolláros mountain bike gyors, de elég kényelmetlen, egy teljes nap tekerés után alig bírtam leülni, hogy este megigyam a jól megérdemelt kókuszomat. Két dollárért viszont már kaphatunk városi biciklit, ami kényelmes, az elülső kosárban elfér a hátizsákunk, és lassan, de biztosan végighajthatunk vele egy teljes napot. Ha a bámészkodásban elvesztjük az időérzékünket, és azt vesszük észre, hogy ránk sötétedett, ez sem baj, hiszen egy túk-túk elbír két utast, és két biciklit, így nem kell kockáztatnunk, hogy az esti forgalomban fáradtan térjünk vissza a szállásunkra. Ma sem döntenék másképp: biciklivel és egy térképpel könnyedén és olcsón eljuthatunk bárhova, és egy-egy hosszabb, fárasztó üresjárat után mindenért kárpótol, amikor a fák közül felbukkan a következő épület.

Eleinte idegesen szorongattam a biciklim kormányát, hiszen nincs sok tapasztalatom városi forgalomban biciklizésben, és ha a kambodzsai közlekedéssel kapcsolatban igazán hatásvadász akarnék lenni, akkor rekedt akciófilmszínész hangon azt mondanám: itt az egyetlen szabály, hogy nincsenek szabályok. És nem hazudnék, itt tényleg minden oldalról számíthatunk motorra, biciklire, buszra vagy túktúkra, és az eddig eltöltött tíz nap alatt kettőnél több közlekedési lámpával nem találkoztam. Az aggodalmaim azonban alaptalannak bizonyultak, hiszen a rendszer valahogy mégis működik: a ritmust nagyon könnyű felvenni, egyetlen balesetnek sem voltam szemtanúja, és a városból kiérve már csak a helyi majommaffia lassítja a forgalmat.

Néhány jó tanács, hogy semmi ne ronthassa el az utat:

Kambodzsa malária zóna ezért nagyon óvatosnak kell lenni. A legjobb védekezés a megelőzés: fürdesd meg magad minden nap szúnyogriasztóban, így elkerülheted a kellemetlen csípéseket, és a malária elleni tablettákat sem kell szedned, amitől rosszul leszel.

Ha olyan szerencsés vagy, hogy megadatik, hogy a saját szemeddel láthatod Angkort, légy tisztelettel a hely iránt. Kambodzsa nem a pucérkodas országa, és a helyiek nem nézik jó szemmel az aligsemmiben flangáló külföldieket. A falatnyi rövidnadrágot és az ujjatlan topokat tartogasd a tengerpartra - még a legforróbban tűző napot is ki lehet bírni egy lenge hosszúnadrágban és pólóban.

Mindig legyen nálad elég víz, főleg, ha biciklivel vágsz neki az útnak. A kiszáradás nem kellemes, de szerencsére a legforgalmasabb pontokon mindig vehetsz magadnak vizet vagy kókuszt. Az árusok elsőre elég rámenősnek tűnhetnek, de ha belegondolsz: te éppen nyaralsz, nekik viszont egész évben ebből kell megélniük, ezért legyél türelmes, egy mosollyal mindent sokkal egyszerűbb visszautasítani.

Fotók és szöveg: Bajnóczi Dóra

Dóri jelentkezik még ázsiai témákkal, érdemes figyelni!