Check-in

Íratlan Instagram szabályok nyaraláshoz

2015. augusztus 04. - checkinblog

Régebben, amikor az emberek elmentek nyaralni, eltűntek egy időre, aztán hazajöttek lebarnulva és a családnak meg a haveroknak végigmutogatták a vakáción készült, kedvesen rettenetes fotókat. Ma már a közösségi médiával körülvéve annak is láthatjuk a "privát" nyaralós képeit, akit személyesen éppen nem is ismerünk, ráadásul valós időben tájékozódhatunk arról, ki, mikor fekszik éppen a tengerparton - akkor is, ha nem is akarunk. Az Instagram, az évszaknak köszönhetően, jelenleg a nyaralós fotók tárháza, ami persze nem baj, sőt, rengeteg ötletet adhat egy következő utazáshoz, ha a felhasználók nem esnek át a ló túloldalára. Ezért összeszedtem pár kimondatlan szabályt a nyaralós posztolgatáshoz, amiket érdemes észben tartani.

nyaralos-insta.jpg

Szelfiket csak okosan

Nyilván nyaralás alatt is imádunk szelfizni, hiszen ez az Insta egyik legfontosabb kifejezőeszköze, ám nagyon bénán tud kinézni, ha az arcunk a kép közepén ékeskedik, kitakarva mindent. Pláne, ha a fotó alá odafűzzük kommentárként, hogy "én és a Pantheon", miközben szegény Pantheonból semmi nem látszik. Simán rajta lehetsz a képen, csak akkor felezd meg, vagy harmadold a dolgot és legalább a kép egy része mondjon valamit rajtad kívül. Úgy már vakációs poszt lesz, tuti információtöbblettel, nem csak egy hétköznapi szelfi.

#Touchdown Let the holidays begin!! (You still guessing where I am?)

Reese Witherspoon (@reesewitherspoon) által közzétett fénykép,

Meséljenek azok a képek!

Az előbb már leírtam, hogy fontos, hogy a kép mondjon is valamit, és nem győzöm hangsúlyozni, mert tényleg az. Lehet, hogy neked minden sarok tetszett egy városban, de a követőid számára nagyon unalmasak egy idő után azok a fotók, amiken a világon semmi nem történik, csak belóg egy fél sirály vagy egy rettentően lényeges oszlop. Érdemes úgy komponálni a fotót, hogy az előtér és a háttér együtt adjon elő egy történetet. Az alábbi képen például látszik a helyszín, és az is, hogy mit csinált ott a szereplő, és hogyan nézett ki, ugyanakkor nem tolakodó a jelenléte. Embereket így saját magunkat is, ezért okosan teljesen jó dolog beleszerkeszteni a fotóba, hiszen izgalmasabbá, érdekesebbé teheti például az unásig fotózott turistalátványosságokat is.

Érdemes válogatni

Gyakran tapasztalom, hogy nem is csak nyaralás alatt, de az Instagramozók nagyon nehezen tudnak válogatni, aminek könnyen az lesz az eredménye, hogy túlzásokba esnek. Vagy túl sok képet töltenek fel ugyanarról az egyetlen témáról, vagy egyetlen nap leforgása alatt mindent posztolnak, ami éppen történik velük. Bőven elég egyetlen jól megválasztott kép a tökéletes strandfrizuráról vagy arról a lenyűgöző tengepartról és ugyanannyira elég például egy montázs a napodról, 20 fotó helyett. Kíméletesebb és meg lehet vele úszni azt, hogy az ismerősök egy idő után csak átpörgessék a fotóidat.

Hagyjuk már a beállított képeket

Ki akarja azzal tölteni a nyaralását, hogy az Insta-fotóit milliméter pontosan beállítja azért, hogy minden tökéletes legyen rajtuk? Persze vannak ilyen emberek, de én inkább nem tartoznék közéjük, hiszen nem is éri meg. Az Instagram lényege az aktualitásban, a pillanat megörökítésében rejlik. Kit érdekel, hogy a törülköződön nem tökéletes szögben fonja körbe a napbarnított lábad a nyári ponyvát, amit éppen olvasol?! Ha egy fotón már túl sokat erőlködik az ember, elveszik a valóság is belőle és puszta láttatás lesz az egész, ezt pedig az Instagramozók is megérzik.

#summerreading...any other suggestions?

Reese Witherspoon (@reesewitherspoon) által közzétett fénykép,

Logikus hashtagek

A hashtagek nagyon hasznosak tudnak lenni akkor, amikor konkrét céllal böngésszük az Instagramot - ilyen lehet az is, amikor egy úti célról nézegetnénk fotókat. Ha meg akarod könnyíteni mások dolgát, akkor használj valóban a kép témájához kapcsolódó, nem túl általános címkéket. És tényleg csak annyit, amennyi valóban szükséges.

My heart is in the #Caribbean. #Postcardfromafar

Reese Witherspoon (@reesewitherspoon) által közzétett fénykép,

Felesleges kérkedni

Virtuális ismerőseid nyilván azért követnek, mert kíváncsiak arra, mi történik veled, merre jársz, mit csinálsz. És normális esetben örülnek annak, ha jól érzed magad, csak könnyen kérkedéssé válhat, ha ezt folyamatosan az orruk alá is dörgölöd. Ez pedig visszatetszést válthat ki bárkiben. Hagyjuk a rengeteg #blessed #sohappy #dreamcametrue hashtaget és a sokadik szuper-mosolygós szelfit az "úristen, ez életem legcsodálatosabb napja, nem hiszitek el hol vagyok" kommenttel. A történetek lényegesebbek, azokat kell képekben elmesélni és akkor elkerülhető a folytonos hencegés, még akkor is, ha nem volt tudatos.

🍩💕🌴 #DonutWorryBeHappy?!🍩💕🌴#HappyFriday (I couldn't resist)

Reese Witherspoon (@reesewitherspoon) által közzétett fénykép,

Illusztrációnak nem véletlenül használtam Reese Witherspoon fotóit, mert szakmai szemmel (hiszen a munkámban is közösségi médiával foglalkozom) nagyon tetszik az, amit Instagramon csinál. Persze neki rengeteg profi segítője van ebben (és el tudom képzelni azt is, hogy külön Insta tanácsadót is kapott), de érdemes róla példát venni. Nyaralós posztjai könnyedek, kedvesek, érdekesek és sokszor vannak teli iróniával, amitől egyből szórakoztatóvá válnak. Ilyen fotók között pedig mindig jó böngészni az Instagramon.

A bejegyzés trackback címe:

https://checkin.blog.hu/api/trackback/id/tr847661636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bérgyilkos Bohóc 2015.08.05. 10:44:45

Nem egészen értek egyet ezzel a fotózzuk magunkat attitűddel. Szerintem nagyon idióta szokás, amikor egy utazás alkalmával Gizike MINDENT úgy fotóz le, hogy odaáll a szobor, az épület, a festmény... gyakorlatilag minden mellé, közben szépen kihúzza magát, mint egy kisdobos. Ha már rajta van, akkor legyen egy természetes életkép (mint itt pl. Witherspoon a tengerparton a gyerekkel). A többi csak majomkodás.

puntacarena 2015.08.05. 11:05:10

Ráadásul a szelfik kivételével ugye, nem is a user által készített fotó posztolásárólvan szó, hanem valaki máséról. Nekem se jön be.

RCH 2015.08.05. 13:25:18

Nyaralási fotókat csakis akkor osztok meg, ha már újra othon vagyunk.
Nem akarok tippeket adni seninek, mikor szabad préda az üres lakás :P
süti beállítások módosítása