Ilyen az, amikor Wes Anderson kávézót tervez Milánóban

2015. május 12. - checkinblog

Május kilencedike óta látogatható Milánóban az a kávézó, amit Wes Anderson tervezett. A Bar Luce tökéletesen olyan, mintha a stílusjegyeiről könnyen felismerhető rendező egyik filmes helyszíne lenne, ugyanakkor funkcióját is hiánytalanul betölti. Megmutatom, milyen, és azt hiszem, nem csak azoknak tetszik majd, akik imádják Anderson művészetét.

bar-luce-page-edit.jpg

Tovább

Egy nap Comóban

Como, vagy inkább a mellette fekvő tó neve sokaknak talán onnan lehet ismerős, hogy George Clooneynak van arrafelé egy villája a parton, ahol fél Hollywood vendégeskedett már. A filmsztár nem véletlenül büszke birtokára, hiszen a Comó-i tó és környéke Észak-Olaszország egyik legszebb vidéke, amibe nagyon könnyű beleszeretni. Ez történt velünk is, hiszen nemrég volt szerencsénk Comóban járni, ami tényleg olyan hatással van az emberre, hogy legszívesebben örökre ottmaradna. Kevés idő is elég ahhoz, hogy így érezzetek, ezért akár egy napra is érdemes ide elugrani, ha történetesen éppen Milánóban jár az ember - megmutatom, mi fér ebbe bele és miért lenne kár kihagyni!

como-11.jpg

Tovább