Check-in


A sarki fény nyomában Izlandon

2017. március 10. - checkinblog

Eddig csak nyáron voltam Izlandon, idén azonban március legelején sikerült megejteni egy túrát - amiben egy olyan szándék is nagy szerepet játszott, hogy végre láthassuk a sarki fényt. Azt kell mondjam, elképesztő szerencsénk volt, mert a jelenség nem rejtőzött felhők mögé, hanem egész utunkat végigkísérte.

dsc-_10_1_1.jpg

Tovább

Rejtélyes világ Izlandon: a Nyugati-fjordok

Tavaly alkalmam volt eljutni Izland egyik legszebb vidékére, nevezetes a Nyugati-Fjordokhoz. Tulajdonképpen egy félszigetről van szó, melynek partját körbe fjordok tagolják és ez az ország egyik leggyérebben lakott vidéke. Utóbbi nem is csoda, hiszen nem egyszerű itt eljutni egyik pontból a másikba, ám mindenképpen megéri a rengeteg autózást, hiszen a látvány itt tényleg magáért beszél, gyakorlatilag minden négyzetméteren. 

dsc_0214.jpg

Tovább

Jökulsárlón, Izland egyik csodája

Tavaly egy több napos roadtrip keretében jutottam el az egyik legszebb helyre, ahol eddig jártam: a Jökulsárlón gleccserlagúnához Izlandon. Annyira beleszerettem az országba, hogy idén egy teljes hetet töltöttem ott, hogy újabb részeit fedezhessem fel (és nem utolsó sorban, meglátogassam unokatestvéremet és ottani barátaimat). Jökulsárlón most nem volt tervben, ám mégis úgy alakult, hogy egy rapid túra keretében ismét szerencsém volt megnézni, ráadásul verőfényes napsütésben, 20 fokkal!

az-_119.jpg

Tovább

Izland: az utazás, ami kimozdít a komfort zónádból

Sokfelé, sokszor és sok céllal utaztam már, általában pár havonta egyszerűen muszáj. Bizsergek érte, hogy új helyeket ismerjek meg, és utána feltöltődve folytassam a mindennapokat. De Izlandra korábban soha nem vágytam. Aztán amikor az unokatestvérem, Dóri (aki a blog társszerzője is) kiköltözött, egyre többet mondogatta, hogy látogassam meg. Egymás után töltötte fel a csodás képeket és elkezdett érdekelni az a hely, amiről tulajdonképpen nagyon keveset tudtam. Nem úgy terveztem, hogy egyedül megyek, de évek után először végül így alakult, és aztán ezzel rángatott ki ez a furcsa sziget a komfort zónámból, talán a legjobb pillanatban. A korábbi posztoktól kicsit eltérően így most képekkel teli útinaplóként mesélem el, hogyan van elképesztően erős hatással ez a hely az emberre úgy, hogy meg sem ijed tőle, sőt.

img_20150613_095808.jpg

Tovább

Utazási kérdezz-felelek: (majdnem) minden, amit tudni akartál Izlandról

Az utóbbi pár hónapban minden social média felületet elárasztottak a mesés Izlandról szóló cikkek. Semmi bűnözés, itt a legjobb nőnek lenni, vicces polgármester, kiscicákkal fotózkodó rendőrök. Ennek tényleg nehéz ellenállni, és ha téged is sikerült behálózni a pufi madarak, égen táncoló sarki fény, és miniatűr lovak ígéretével, és éppen készülsz lefoglalni a repülőjegyedet, akkor biztos rengeteg kérdésed van az utazással kapcsolatban - Ezen most megpróbálok segíteni!

izland-1.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása