Check-in


A Mátrában kirándulsz? Ilyen madarakkal találkozhatsz!

2015. április 01. - checkinblog

Ismét a Mátrában jártunk, ahol ugyan még általában hűvösebb van, mint az ország legtöbb részén, de a tavaszi napsütés rendesen előcsalogatta már a madarakat. Rügyeznek a fák, előbújtak az első virágok, szóval eljött  a márciusi idill, ezzel együtt pedig a tollasok számára a párválasztás és lassan a fészekrakás ideje is. Teli is kiabálják az erdőt azzal, hogy ők aztán baromira léteznek és figyelni kell rájuk. De fel is ismerjük őket? A legtöbb túrázó és kiránduló ugyan folyamatosan találkozik velük, sokszor nem tudja, milyen madarat is látott éppen. Ezért ebben a posztban most végigfutom azokat a fajokat, amiket a leggyakrabban láthatunk, akár egészen közelről is a Mátrában (és a legtöbbjüket az ország más erdős vidékein is), hogy legközelebb már ne nézzen senki kakukknak egy harkályt. Kis madárhatározó következik, amiből az is kiderül,  hogyan is élnek ezek a szárnyasok!

kekcinke-cover.jpg

Tovább

Etess cinkéket kézből egy kísérteties helyen!

Amikor egy vadon élő állat úgy bízik benned, hogy közel merészkedik hozzád annyira, hogy a kezedből vegye el az ételt, az elképesztő élmény. Pláne amikor egy igazán óvatos kismadárról van szó, amit csak maximum a madáretetőn billegve figyelhettél kiskorodban az ablakból. A Mátrában létezik egy, vagyis inkább két nagyszerű hely, ahol a cinkék, csuszkák és más erdei madarak egy pillanat alatt a barátaink lesznek, hogy a mókusokról már ne is beszéljek. Ráadásul egy olyan elképesztő környezetet lehet közben felfedezni, ahol csak ritkán jár az ember. A Mátrai Gyógyintézet kísérteties parkjaiba viszlek el most titeket!

dsc_9255-copy.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása