Kirándulás a téli Mátrába

2015. február 07. - checkinblog

Múlt hétvégén, egy rövid kirándulás során volt alkalmam megnézni, milyen is a téli Mátra. Ugyan Pesten már nem volt hó, itt, ahogy egyre feljebb értünk, természetesen egyre több fehérség fogadott. Sástón és a Kékesen nézelődtünk egy kicsit - képekben mutatom meg, miért érdemes ide elugrani akár csak egyetlen napra is télen.

dsc_0319-copy.jpg

Sástó

A hosszú éveken át elég pocsékul kinéző Sástót tavaly végre eredeti formájába állították vissza. Megújult a Mátra kemping, a tavat és környékét kitakarították, egy új tanösvény is elkészült a kirándulók számára, és ne feledkezzünk meg az egykori kőfejtő helyén álló kalandparkról sem. És persze a kilátó is újra üzemel. Az eredetileg Algyőre szállított román olajfúró torony nemigazán felelt meg a magyar szabványoknak, viszont 53 méteres magasságával kiválóan alkalmas kilátónak, így 1973-ban Sástón kapta meg végső helyét új funkciójával együtt. Tiszta időben akár a Budai-hegységig is ellátni, bár sokat el lehet időzni a környező hegyek és hegycsúcsok keresgélésével is. Gyerekeknek egy százast, fenőtteknek pedig a dupláját simán megéri, most május 1-ig délután 16:00-ig fogadja a látogatókat.

dsc_0225-copy.jpg

dsc_0238-copy.jpg

dsc_0240-copy.jpg

dsc_0254-copy.jpg

dsc_0269-copy.jpg

dsc_0270-copy.jpg

dsc_0272-copy.jpg

dsc_0274-copy.jpg

dsc_0277-copy.jpg

dsc_0280-copy.jpg

Kékestető

A Kékesre persze bármikor érdemes felmenni, de télen lesz igazi különlegesség, amikor vastag hó fedi, és akár síelni is lehet. Ugyan a sí most kimaradt, érdekes volt látni, mennyire másként festenek jegesen-havasan a fák, az egésznek sokkal "vadregényesebb" a hangulata. Megéri szétnézni a toronyból is, de már az is nagyszerű, ha csak a lejtők tetején pislog az ember. Ha valaki a hóban vállalkozik kirándulásra, a túraútvonalak végét jelentő tetőn sokféle ételt és forró italt kapni, ilyenkor talán még jobban is él a csúcs, mint az év többi szakában, pláne a síelők miatt.

dsc_0300-copy.jpg

dsc_0303-copy.jpg

dsc_0304-copy.jpg

dsc_0310-copy.jpg

dsc_0312-copy.jpg

dsc_0317-copy.jpg

dsc_0319-copy.jpg

dsc_0321-copy.jpg

dsc_0324-copy.jpg

Remélem kedvet kaptatok egy kicsit kiruccanni a téli Mátrába, megéri!

A bejegyzés trackback címe:

https://checkin.blog.hu/api/trackback/id/tr837138527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.