Különleges Audrey Hepburn kiállítás Londonban

2015. július 28. - checkinblog

Audrey Hepburn 65 éve mutatkozott be a Ciro's nightclubban, aminek épülete ma már a londoni National Portrait Gallery része. Ez adott alkalmat és ihletet arra, hogy a galéria egy különleges fotókiállítást állítson össze idén a színésznőről, amit minden rajongónak érdemes látnia!

audrey-cover.jpg

Hepburn 1948-ban érkezett Londonba a Rambert Ballet School ösztöndíjasaként. Nem sokkal később már feltűnt a Ciro's színpadán, többek között a Petite Sauce Tartare című varietéműsroban is. Ezek a fellépések hozták meg számára az ismertséget, hiszen ezek hatására kezdtek el érdeklődni iránta a színházi ügynökök és a fotósok is, mint Antony Beauchamp. A Portraits of an Icon kiállítás egyik különlegessége éppen az, hogy ebből a korai időszakból is megmutat egy sor olyan képet, amit a nagyközönség eddig nem láthatott. Divatfotók, kulisszák mögötti képek váltják egymást, miközben megismerhetjük a fiatal Audreyt, aki épp a sztárság küszöbén állt, hiszen a nagy áttörés, a Gigi csak éppen ezután jött.

Persze ez a kiállítás egyetlen érdekessége, hiszen Hepburn családja olyan gyerekkori fényképeket is adott a tárlathoz, melyek eddig csak a privát albumaikban voltak megtekinthetőek. Ugyanakkor természetesen számos olyan világhírű Hepburn-fotót is kiállítottak, melyeket mindannyian ismerünk, és eredetiben látni őket külön élmény.

A tárlat időrendi sorrendben vezet végig a színésznő karrierjén, rengeteg információval, amitől olyan érzése van az embernek, mintha egy izgalmas életrajzi könyvet olvasna. Szerencsére nincsenek meg a mostanában nagyon népszerű mozgóképes, interaktív klisék, amik egy ilyen intim portré-tárlatba egyáltalán nem is hiányoztak volna. Helyettük beszélnek a képek, melyek előtt könnyű elidőzni.

Nekem  a kedvencem az egészben éppen a vége volt, ahol Hepburn kései, filmes téren kevésbé aktív éveit jelenítették meg, mert egy olyan Audrey jelent meg előttem, akit addig kevésbé ismertem. Rajongóknak mindenképpen kötelező, ha Londonban járnak október 18-ig, de azoknak is érdekes lehet, akik csak egy picit is vonzódnak a klasszikus Hollywoodhoz. Most pedig íme néhány kép ízelítőnek!

audrey-1.jpeg

A 9 éves Audrey 1938-ban

audrey-2.jpeg

Manon Van Suchtelen fotója 1942-ből

audrey-3.jpeg

1946-ban

audrey-4.jpeg

Bert Hardy képe 1950-ből

audrey-5.jpeg

Jelmezpróba a Sabrinához 1953-ban

audrey-6.jpeg

Leo Fuchs képe 1958-ból

audrey-7.jpeg

Antony Beauchamp képe 1955-ből

audrey-8.jpeg

Philippe Halsman fotója a Life magazin borítójára 1954-ből

audrey-10.jpeg

Cecil Beaton fotója 1954-ből

audrey-9.jpeg

 Róma, Cecil Beaton, 1960

A bejegyzés trackback címe:

https://checkin.blog.hu/api/trackback/id/tr267659464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.