Szusszanás a karácsonyi rohanásban: forralt borozz egyet a Bazilikánál!

2016. december 19. - checkinblog

A forralt bor nálam a téli kikapcsolódás alapkelléke: nem csak felmelegít, de amikor jó helyen veszi az ember finom is és gyakorlatilag nincsen belőle két egyforma ízesítésű (persze csak, ha nem előrecsomagolt fűszerrel dolgozunk). Otthon is is elég jó alkalom a barátokkal összejönni kicsit és együtt kitalálni az ízeket, de egy karácsonyi vásárban, korcsolyázás után, vagy egy nagy kirándulást követően is elég jól tud esni belőle egy bögrével. Sőt, az is biztos, hogy itt a nagy ajándékok utáni hajrában képes ellazítani pillanatok alatt - mondjuk a Budapesten, a Bazilikánál!

df-_27.jpg

Az adventi-karácsonyi időszakban szerintem Budapesten az egyik legszebb helyszín a vásározáshoz a Szent István Bazilika előtti tér, amit évről-évre ki is használnak rendesen. Persze lehet, hogy van, akinek már sok ez a bazár és a tömeg, de azért a tér magáért beszél, és talán még a díszítés sem olyan giccses, hogy bárkit elriasszon.

df-_44.jpg

Az Adventi Ünnepen természetesen sok étel, no meg ital között lehet válogatni, és a szokásos (és gyakran nagyon elcsépelt) fogások mellett idén például a briteknél már régóta slágernek számító forralt cider is megjelent és az is előfordul, hogy a látogatók pezsgővel koccintanak itt a karácsonyra.

df-_45.jpg

df-_26.jpg

Utóbbi a DiVino több pultjánál is megtalálható, melyekbe biztosan belebotlik az ember, érkezzen bármerről a vásárra. Természetes, hogy nagy erőkkel vannak itt, hiszen a borozó régi jelenség a Szent István téren. Érdemes megkóstolni extra száraz Kreinbacher pezsgőjüket és ha biztosan jó minőségű forralt borra neveznétek be itt, akkor azt is megtaláljátok. Aki pedig még ezzel együtt is fázna, melegedhet kicsit a standok hőgombáinál - tiszta haszon. A kis nyugi után folytatódhat a vásárolgatás, remélhetőleg sokkal könnyedebben!

df-_10.jpg

df-_39.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a Check-in blog Facebook oldalát, és tuti nem maradsz le semmi jóságról!

Szöveg: Szabó Kata, Fotók: Horpáczi Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://checkin.blog.hu/api/trackback/id/tr3412057913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.