Panoráma és pompa Bellagióban

2018. május 20. - checkinblog

Comói utunk során egy délutánt töltöttünk el a gyönyörű Bellaggióban, ami a Lariónál, azaz a tó Y alakú elágazásánál fekszik. Emiatt pedig olyan panorámájval bír, amit egy idő után már befogadni is nehéz. Mutatjuk!

dsc_9671.jpg

Comóból szárnyashajóval, normál sebességű komppal, busszal (C30-as) és autóval is el lehet jutni könnyedén Bellaggióba. Ha valaki rendesen akar nézelődni (és a tó körül van is mit nézni!), akkor érdemes a 2 órán át csobbanó hajót választani (mert például Clooney villája mellet is elhalad). Visszafelé pedig akár a buszt, mert arról is elég jó a panoráma, amikor a hegytetőn robog át. Akkor is, ha szakad közben az eső, ahogyan azt mi is megtapasztalhattuk. De vissza a lényeghez.

dsc_9609.jpg

dsc_9601_1.jpg

Szóval Bellaggio. Elképesztően szép város, ami nagyon szerencsés helyen fekszik: a Lariónál, ami a comói-tó Y alakú elágazása. Éppen ezért több irányba is gyönyörködhetünk a tájban, és északra még az Alpok vonulatai is látszanak. Pontosan a szerencsés helyzet miatt a hely igazi turistaparadicsom - annak minden előnyével és hátrányával. Az előny leginkább az, hogy emiatt könnyű az idejutás - változatos lehetőségekkel - valamint megannyi szolgáltatóegység várja vendégeit. És akkor el is jutottunk a hátrányhoz: a város és a kikötő a turistákra épült, kevés egyedi és eredeti van benne, a tömeg pedig nagy. Miattuk pedig nagy a kínálat is minden olyan termékből és vendéglátó egységből, amitől Comóban szerencsére távol van az ember. De!

dsc_9614.jpg

dsc_9625.jpg

dsc_9627.jpg

Ha kikecmergünk a turisták forgatagából, lejuthatunk olyan partszakaszokra, ahol már nyugodtabb a légkör és lehet bámulni a nagy kékséget, meg ejtőzni a parkok hatalmas fái alatt. Itt nem tapossák már emberek egymást giccses szuvenírekért, inkább hoznak magukkal piknikkosarat, leheverednek a fűbe, és nyugodtan borozgatnak az árnyékban. Érdemes ezt kipróbálni Bellagióban, mert mi is így tudtuk igazán élvezni a város szépségét. A part mellett pedig nagy kedvencünk volt az a virágokkal teli park, ami közvetlen a kikötő felé magasodik. Itt is jó elbújni kicsit és megpihenni egy nagy kirándulás után. És azt hallottuk, az itteni Füvészkert is eléggé rendben van, ha legközelebb erre járunk, megnézzük mindenképp.

dsc_9655_1.jpg

dsc_9682.jpg

Comóról itt olvashattok bővebben, Brunatéról pedig itt. Comói utunk beszámolóinak Bellagióval a végére értünk, de maradunk Olaszországnál, mert útibeszámolók terén jön Szicília, érdemes lesz figyelni!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a Check-in blog Facebook oldalát, és tuti nem maradsz le semmi jóságról!

Szöveg: Szabó Kata, Fotó: Horpáczi Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://checkin.blog.hu/api/trackback/id/tr1413989358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.