A forralt bor nálam a téli kikapcsolódás alapkelléke: nem csak felmelegít, de amikor jó helyen veszi az ember finom is és gyakorlatilag nincsen belőle két egyforma ízesítésű (persze csak, ha nem előrecsomagolt fűszerrel dolgozunk). Otthon is is elég jó alkalom a barátokkal összejönni kicsit és együtt kitalálni az ízeket, de egy karácsonyi vásárban, korcsolyázás után, vagy egy nagy kirándulást követően is elég jól tud esni belőle egy bögrével. Sőt, az is biztos, hogy itt a nagy ajándékok utáni hajrában képes ellazítani pillanatok alatt - mondjuk a Budapesten, a Bazilikánál!

Számtalanszor jártam már Londonban, de egyszerűen nem lehet megunni. Minden egyes alkalommal fel tudok benne fedezni valami újat, és a legutóbbi kiruccanás alkalmával az egyik ilyen a Columbia Road Flower Market volt. Imádom a virágokat, így nem véletlen, hogy egy kint élő barátom épp ezt ajánlotta tökéletes vasárnap déli időtöltésnek két sör között. És milyen igaza volt!

Nagyon tudom szeretni azokat a fotósorozatokat, melyek elhagyatott épületekről, akár egész városokról szólnak. Kicsit elszomorító tud lenni a dolog persze, másrészt van egy nagyon erős bája az elmúlásnak, amit a fényképezőgép tetten ér a régi terekben. Eleonora Costi olasz fotós az elmúlt három évét azzal töltötte, hogy bejárta Olaszországot különleges lakatlan épületek után kutatva, melyeket természetesen sorra meg is örökített.

A sienai palio a világ egyik leghíresebb ilyen eseménye, egy lóverseny, amit évente kétszer tartanak meg a városban. A helyiek azonban azt mondják, hogy nem is a verseny a lényeg, hanem maga az esemény a felkészülés, és az, amit ez jelképez: a város negyedeinek egyediségét, egységét és a lakók büszkeségét. Christian Sinibaldi fotós idén benézhetett a palio színfalai mögé és nagyszerű képekben örökítette meg a rendezvényt és az azt megelőző napokat. A képek mellé mesélek is egy kicsit erről az egészről.

Régebben, amikor az emberek elmentek nyaralni, eltűntek egy időre, aztán hazajöttek lebarnulva és a családnak meg a haveroknak végigmutogatták a vakáción készült, kedvesen rettenetes fotókat. Ma már a közösségi médiával körülvéve annak is láthatjuk a "privát" nyaralós képeit, akit személyesen éppen nem is ismerünk, ráadásul valós időben tájékozódhatunk arról, ki, mikor fekszik éppen a tengerparton - akkor is, ha nem is akarunk. Az Instagram, az évszaknak köszönhetően, jelenleg a nyaralós fotók tárháza, ami persze nem baj, sőt, rengeteg ötletet adhat egy következő utazáshoz, ha a felhasználók nem esnek át a ló túloldalára. Ezért összeszedtem pár kimondatlan szabályt a nyaralós posztolgatáshoz, amiket érdemes észben tartani.

Sokfelé, sokszor és sok céllal utaztam már, általában pár havonta egyszerűen muszáj. Bizsergek érte, hogy új helyeket ismerjek meg, és utána feltöltődve folytassam a mindennapokat. De Izlandra korábban soha nem vágytam. Aztán amikor az unokatestvérem, Dóri (aki a blog társszerzője is) kiköltözött, egyre többet mondogatta, hogy látogassam meg. Egymás után töltötte fel a csodás képeket és elkezdett érdekelni az a hely, amiről tulajdonképpen nagyon keveset tudtam. Nem úgy terveztem, hogy egyedül megyek, de évek után először végül így alakult, és aztán ezzel rángatott ki ez a furcsa sziget a komfort zónámból, talán a legjobb pillanatban. A korábbi posztoktól kicsit eltérően így most képekkel teli útinaplóként mesélem el, hogyan van elképesztően erős hatással ez a hely az emberre úgy, hogy meg sem ijed tőle, sőt.

Como, vagy inkább a mellette fekvő tó neve sokaknak talán onnan lehet ismerős, hogy George Clooneynak van arrafelé egy villája a parton, ahol fél Hollywood vendégeskedett már. A filmsztár nem véletlenül büszke birtokára, hiszen a Comó-i tó és környéke Észak-Olaszország egyik legszebb vidéke, amibe nagyon könnyű beleszeretni. Ez történt velünk is, hiszen nemrég volt szerencsénk Comóban járni, ami tényleg olyan hatással van az emberre, hogy legszívesebben örökre ottmaradna. Kevés idő is elég ahhoz, hogy így érezzetek, ezért akár egy napra is érdemes ide elugrani, ha történetesen éppen Milánóban jár az ember - megmutatom, mi fér ebbe bele és miért lenne kár kihagyni!

Ismét a Mátrában jártunk, ahol ugyan még általában hűvösebb van, mint az ország legtöbb részén, de a tavaszi napsütés rendesen előcsalogatta már a madarakat. Rügyeznek a fák, előbújtak az első virágok, szóval eljött  a márciusi idill, ezzel együtt pedig a tollasok számára a párválasztás és lassan a fészekrakás ideje is. Teli is kiabálják az erdőt azzal, hogy ők aztán baromira léteznek és figyelni kell rájuk. De fel is ismerjük őket? A legtöbb túrázó és kiránduló ugyan folyamatosan találkozik velük, sokszor nem tudja, milyen madarat is látott éppen. Ezért ebben a posztban most végigfutom azokat a fajokat, amiket a leggyakrabban láthatunk, akár egészen közelről is a Mátrában (és a legtöbbjüket az ország más erdős vidékein is), hogy legközelebb már ne nézzen senki kakukknak egy harkályt. Kis madárhatározó következik, amiből az is kiderül,  hogyan is élnek ezek a szárnyasok!

Budapest környékén szerencsére sokféle lehetőségünk van hétvégente kicsit kimozdulni a természetbe. Persze a legtöbben inkább nyugis, sétálós kirándulásokra vállalkoznak, jól bevált és kitapasztalt terepen, de vannak olyan látványosságok, amikért érdemes egy kicsit jobban aktivizálni magunkat. Az az egynapos (vagyis inkáb egy-délutános, szóval nem kell megijedni) túra, amit most ajánlani fogok nektek, éppen ilyen, hiszen Dömösről megyünk fel a Vadálló-kövekhez, majd a Prédikálószékhez, ahonnan elképesztő panorámában lehet gyönyörködni. Megnő a pulzusszám jócskán, de megéri!

Múlt hétvégén, egy rövid kirándulás során volt alkalmam megnézni, milyen is a téli Mátra. Ugyan Pesten már nem volt hó, itt, ahogy egyre feljebb értünk, természetesen egyre több fehérség fogadott. Sástón és a Kékesen nézelődtünk egy kicsit - képekben mutatom meg, miért érdemes ide elugrani akár csak egyetlen napra is télen.