Check-in

A sarki fény nyomában Izlandon

2017. március 10. - checkinblog

Eddig csak nyáron voltam Izlandon, idén azonban március legelején sikerült megejteni egy túrát - amiben egy olyan szándék is nagy szerepet játszott, hogy végre láthassuk a sarki fényt. Azt kell mondjam, elképesztő szerencsénk volt, mert a jelenség nem rejtőzött felhők mögé, hanem egész utunkat végigkísérte.

dsc-_10_1_1.jpg

Gyorsan a tények: a sarki fény (északon aurora borealis, délen aurora australis) egy olyan fényjelenség, ami leggyakrabban a sarkkörök környékén látható és túlnyomóan a napszélből származó töltött részecskék okozzák, melyek belépnek a légkörbe. Izland tökéletes helyen van a sarki fény megfigyeléséhez, nem véletlenül utaznak miatta ide sokan a hideg téli hónapokban. Ám ne gondoljátok azt, hogy a jelenség folyamatosan látható és ha repjegyet vesztek, akkor váltottatok egy jegyet a sarki fényre is.

Izlandon leginkább késő ősztől kora tavaszig figyelhető meg a sarki fény akkor, ha szép tiszta az égbolt. Itt találtok hozzá előrejelzést, ami nem hajszálpontos, abban segít hatékonyan, merre érdemes indulni. Minél erősebb a naptevékenység, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy látható lesz a sarki fény és ez határozza meg azt is milyen erősségű lesz. Az Országos Izlandi Meteorológiai szolgálat egy 9-es skálán lövi be, milyen az aktivitás éppen, és az olyan 4-es és 5-ös szint már nagyon menőn néz ki. Érdemes a városoktól távolabb, lakatlan területen nézni, mert úgy fénylik igazán - és ezt Izlandon nem is olyan nehéz megoldani.

dsc-_6.jpg

dsc-_18.jpg

Tavaly novemberben cikáztak olyan sávos fények az ország fölött, hogy Reykjavíkban is tökéletesen lehetett látni a jelenséget, azóta azonban ez a tél nem kényeztette el az izlandiakat sarki fénnyel. Szerencsére ez a tendencia március első napjaiban megváltozott és az ég is kitisztult, szóval minden körülmény adott volt arra, hogy végre láthassuk ezt a kísérteties csodát.

Elsőként Reykjavík belvárosában egy erkélyről sikerült sikerült megpillantani a zöldes-kékes szalagokat az égen, mintha csak rendelésre érkeztek volna. Következőnek pedig már kiautóztunk hozzá éjjel vidékre egészen a Secret Lagoonig, mert ismét 5-ös fényt jeleztek (olyat, hogy a fővárosban lekapcsolták miatta 45 percre a közvilágítást). A természetes forróvizes medencéből ugyan "csak" a tiszta, csillagos égboltban gyönyörködhettünk zárás után a mínusz tízben pár órát (olyan élmény ez, amire ha van lehetőségetek, ne hagyjátok ki!), hazafelé viszont már megmutatta magát a sarki fény - de még hogy! Álltunk és bámultuk, nem tud az ember ilyenkor máshová nézni. Van benne valami megragadó, ezért most már értem, hogy régen miért féltek tőle az emberek miközben túlvilági erőként tisztelték is.

dsc-_5.jpg

Az egész hazautat végigkísérte és később is volt hozzá szerencsénk túránk során, ahogyan végül még a repülőn is. Azt kell mondjam, kaptunk egy jó adag sarkifény-cunamit, amihez tényleg kell a jó időzítés, szóval nem is kívánhattunk volna többet. A szervezésért és pedig óriási köszönet az Erlendis Travelnek, akik mindent megtettek azért, hogy az élmény a lehető legjobb legyen!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a Check-in blog Facebook oldalát, és tuti nem maradsz le semmi jóságról!

Szöveg: Szabó Kata; Fotó: Horpáczi Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://checkin.blog.hu/api/trackback/id/tr5612325909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocko- 2017.04.17. 21:49:50

ó, Te szerncsésszagú! :)

Sundoor 2017.10.06. 18:30:13

Sziasztok!

A cikk végén lévő "erlendis travel" hivatkozás már nem él.
Gondoltam jelzem ezt nektek, hogy korrigálhassátok, ha szeretnétek.

Üdv: sundoor
süti beállítások módosítása