Check-in

Egynapos kirándulás Szicíliában: Ortygia

2018. június 27. - checkinblog

Ortygia nem más, mint Siracusa gyönyörű történelmi belvárosa. A mindössze egy négyzetkilométer alapterületű városrész egy kis szigetre épült, és bár tényleg nem nagy, több mint 3000 éves története van. Egynapos kirándulásnak tökéletes, de utána is marad benn felfedeznivaló!

dsc_0701.jpg

Siracusa Szicília fontos városa, melynek történelme az ókori görögökig nyúlik vissza, akkor alapították ugyanis a mai történelmi belvárost, Ortygiát. A jó termőfölddel és friss forrásokkal rendelkező kis szigetet városfallal vették körül, és hamar jelentős településsé vált, amit Cicero a legnagyszerűbb és legszebb görög városnak tartott. A görögök után sok nép és uralkodó tartotta Ortygiát és a köré épülő Siracusát otthonának és központjának, mára pedig ez a mindössze egy négyzetkilométeres terület a Világörökség része.

dsc_0847.jpg

Ortygiát ugyan ma már híd köti össze a többi városrésszel, mégis ókori múltja miatt nagyon elkülönül az egyébként fontos gazdasági központnak számító Siracusától. Csupa történelem és váratlan szobor, dombormű és más építészeti szépség, ugyanakkor mindenhol világos kő borítja, ami miatt a helyiek csak egyszerűen Sziklának is hívják. Amikor Cataniában időztünk, egyik egynapos kirándulásunk céljául Ortygiát választottuk, ami Cataniából nagyon könnyen és gyorsan megközelíthető busszal és autóval. Mérete miatt ennyi idő alatt bőven felfedezhető, de érdemes visszatérni, hiszen annyi eldugott zuga van, hogy mindig képes valami újat mutatni.

dsc_0711.jpg

dsc_0838.jpg

Ortygia valóban nagyon zegzugos, szűk utcák futnak rajta keresztül, melyek legtöbbje végül a tengernél ér véget, de közben érdemes elveszni rajtuk. Csak engedtük, hogy vigyenek magukkal és szuper izgalmas részeken lyukadtunk ki teli keményvonalas helyi macskákkal, utcán száradó ruhákkal, csodás só és tengeri szél szítta házfalakkal. Itt ettől a legfinomabb arancinit egy teljesen random büfében, ahol iskolás kölykök mutatták meg, hogyan is kell azt rendesen csinálni.

dsc_0835.jpg

A szigeten persze az utcácskák mellett van egy csomó gyönyörű történelmi épület (mint Apolló temploma, a Castello di Maniace, a helyi katedrális a Piazza Duomón, vagy a Arethusa szökőkútja), de ami még hasonlóan izgalmas, az a több helyi piac, melyek miatt érdemes korán reggel érkezni ide. Mi nagyon szerettük ezek mellett Ortygia partját is, amin szinte teljesen körbe lehet sétálni, és mindenhol más arcát mutatja mellette a város. Van olyan szakasz, ahol egyes helyiek minden nap lejárnak úszni akkor is, ha jeges szél fúj. És milyen igazuk van!

dsc_0853.jpg

dsc_0931.jpg

Csak ajánlani tudunk egy ortygiai kirándulást, ha Szicíliában jártok, mert ez a hely elsőre egyszerűnek és egyértelműnek tűnik, de mégis rengeteg érdekességet rejt!

Fényképezéshez szicíliai utunkon a Kingston Canvas React kártyáit használtuk, melyek alkalmazkodnak a váratlan helyzetekhez és gyorsan reagálnak, amikor csak szükséges.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a Check-in blog Facebook oldalát, és tuti nem maradsz le semmi jóságról!

Szöveg: Szabó Kata, Fotók: Horpáczi Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://checkin.blog.hu/api/trackback/id/tr514068477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása