Ismét a Mátrában jártunk, ahol ugyan még általában hűvösebb van, mint az ország legtöbb részén, de a tavaszi napsütés rendesen előcsalogatta már a madarakat. Rügyeznek a fák, előbújtak az első virágok, szóval eljött  a márciusi idill, ezzel együtt pedig a tollasok számára a párválasztás és lassan a fészekrakás ideje is. Teli is kiabálják az erdőt azzal, hogy ők aztán baromira léteznek és figyelni kell rájuk. De fel is ismerjük őket? A legtöbb túrázó és kiránduló ugyan folyamatosan találkozik velük, sokszor nem tudja, milyen madarat is látott éppen. Ezért ebben a posztban most végigfutom azokat a fajokat, amiket a leggyakrabban láthatunk, akár egészen közelről is a Mátrában (és a legtöbbjüket az ország más erdős vidékein is), hogy legközelebb már ne nézzen senki kakukknak egy harkályt. Kis madárhatározó következik, amiből az is kiderül,  hogyan is élnek ezek a szárnyasok!

Fekete rigó

Velük természetesen a nagyvárosokban is találkozni, az országban gyakorlatilag bárhol, mert elképesztően jól alkalmazkodnak. Az erdők mellett lévő városokban kifejezetten sokat látni belőlük, hiszen tudják, hol van több étel a szűkösebb időszakokban is. A hím egyedek miatt hívják a fajt feketerigónak, ők azok a helyes kis elegáns, koromfekete alakok, akiknek csak úgy villog a sárga csőre (minél idősebb az állat, annál harsányabb narancssárga). A fiatal madarak kicsit cirmosak, míg a tojók barnás-szürkék, hogy minél jobban elrejtőzhessenek. A fekete rigókat könnyű felismerni trillázó énekükről, amit főleg a hímek produkálnak azért, hogy kijelöljék területüket. Kimagasló pontokra ülnek ki pofázni, míg a tojók inkább vészhelyzetben hallatják a hangjukat. Ezek a rigók gyakran balhéznak egymással, aminek mi is gyakran szemtanúi voltunk, ahogyan annak is, amikor mindent feltúrva, hangosan kutatnak rovarok és lárvák, de akár bogyók és nagyobb gyümölcsök után az avarban. Változatos az étrendjük, így szívesen veszik, ha télen az ember kitesz nekik például egy kicsit megpuhult almát.

Énekes rigó

Elsőre könnyű lehet összekeverni a fekete rigó tojójával, de azért annál dekoratívabb, ráadásul nem is olyan élénksárga a csőre. Ő is hajlamos bejönni a városba, de nem annyira barátkozik, mint az előbbi madarak, és egy kicsit talán szebben is énekel (ha már ez a neve, akkor tegyen is érte, ugye). Életmódja hasonló a fekete rigóéhoz, ezt a madarat is gyakran látni az avarban rombolni, pöttyös hasáról lehet legjobban felismerni (bár a fenyőrigó is hasonló, csak abban több a szürke, és nagyobb, testesebb állat, no meg csak télen látható nálunk).

Szajkó

A szajkó (vagy mátyásmadár) a Mátrában szinte mindenhol ott van, kifejezetten erdei madár, ami a fenyveseket és a vegyes erdőket kedveli. Termetes, erős állat, akkora mint egy varjú, jellegzetessége pedig, hogy drapp tollazatában ott az a világító kék csík, meg a szép cirmok a buksiján. Ugyan gyönyörű, meg színes és elsőre nagyon kedvesnek tűnik, balhésabb állat, mint a fekete rigó. Lazább csapatokban látni általában, az egyedek pedig sokat veszekednek és hallatják éles, eléggé fülsiketítő kiáltásukat (egyszer hallja az ember és soha többé nem felejti el). Ezen kívül sokféle hang utánzására képesek, jól átverve ezzel bárkit. Szajkóznak, értitek, ők az erdők szarkái. A magoktól kezdve a rovarokon át, a gyümölcsökig és a kisebb gyíkokig, emlősökig, fiókákig szinte bármit megesznek, nem kell félteni őket.

Széncinege

Szinte ugyanolyan gyakori a városokban, mint a fekete rigó, de rengeteg egyed él az erdőségekben is. Ügyes rovarevő madarak, akik tényleg azt mondják, hogy "nyitnikék", és bár nagyon cukin néznek ki fekete sapkájukkal, mellénykéjükkel és színes tollazatukkal, azért nem mindig annyira cukik. Ha úgy tartja kedvük, simán megesznek ugyanis kisebb rágcsálókat, fiókákat, vagy nálunk apróbb énekesmadarakat is (akiket előtte brutálisan legyilkolnak). A cinkemaffiától, főleg méretük és akaratosságuk miatt, tart is a többi erdei kismadár, de azért télen összeverődnek velük csapatokká, amikor táplálék után kutatnak (így lehet velük találkoznia Mátrai Gyógyintézet intézményeinél is). A széncinkék alapvetően óvatosak, és kézből csak olyan helyeken veszik el a táplálékot, ahol már megbíznak az emberekben, de a madáretetőkhöz gyorsan odaszoknak. A hideg időben imádják az olajos magvakat, de ha azt hiszitek, a szotyi a sztárkaja, tévedtek, ugyanis az összetört diót és mogyorót imádják a legjobban. És igen, szalonnabőrt is ki lehet tenni nekik.

Fenyves cinege

Európa legkisebb cinegéjéről van szó, ami tényleg lényegesen apróbb termetű, mint mondjuk a bivaly erős széncinege. Azt hinnénk, méretük miatt félénkebbek, de elképesztően érdeklődőek és barátságosak, és rendesen kihasználják, ha az ember ételt ad nekik. Ráülnek a kezére, nézelődnek, még válogatnak is a magok közül, és ha valakivel egyszer összehaverkodtak, akkor vissza is járnak hozzá (tapasztalat, imádni való kis jószágok). Egyébként könnyen össze lehet téveszteni őket a széncinege tojójával, ami olyan árnyalatú, mintha az élénk színű hím tolla kifakult volna, de még annál is kisebbek. Gyakran látni őket is más énekesmadarakkal együtt bandázni az etetők körül, viszont ők már tényleg erdei állatok, városoknál ritkábban fordulnak elő.

Barátcinege

A nevével ellentétben egyáltalán nem barátságos kismadár, sőt, inkább rendkívül félénkek. Bár mi most találkoztunk egy csapattal a Mátraházánál lévő gyógyintézet parkjában, ott is csak távolabbról szemlélhettük őket. Főként tölgyesekben, bükkösökben fordulnak elő, de télen kóborolhatnak is, hogy ételt találjanak. Életmódjuk a cinkefélékétől nem különbözik, a fajtából nekik van a legegyszerűbb külsejük.

Kék cinege

Kiskorom óta a kedvenc cinkefélém, hiszen olyan kedves és szép a megjelenése. Kisebb mint a széncinege, és nem is olyan brutális, ő például már kifejezetten csak rovarokat eszik, télen fanyalodik a magvakra. Leginkább egyébként széncinegékkel látni, így hatásukra egészen összebarátkozott már az emberekkel, de nem olyan szelíd, mint például a fenyves cinege. Erdőkben látható leggyakrabban, de már a városi környezetben is előfordul. Kicsit bátortalanok, nagy élmény egészen közelről látni egy ilyen madarat.

Erdei pinty

Ez a faj már nevéből értetődően a pintyfélék családjába tartozik, kicsit más is az alakja a cinkefélékéhez képest, inkább verébszerű. Gyönyörűen éneklő kismadarak, akik pittyegő hangját hamar felismerni, ez az a csicsergés ugyanis, amit szinte folyamatosan hallani a fás területeken aláfestésnek. Az erdei pintyek is főleg rovarevők, de szeretik az apróbb magvakat is, jönnek az etetőkre rendesen, csapatokban, ráadásul egészen szelídek is lehetnek. Nem feltétlen ragaszkodnak a sűrű erdőkhöz, elég nekik néhány lombos fa is egy mező szélén, hogy jól érezzék magukat. Nagyon hasonlítanak a fenyőpintyekre, amik viszont nálunk nem költenek, csak ősztől tavaszig vannak itt. A hím egyedek olyan színesek, mint ahogy az alábbi képen is látszik, a tojók sárgásabbak, szürkésebbek.

Meggyvágó

A meggyvágó pont olyan, mint egy erdei pinty szteroidokon. Nagyobb, erősebb és durvább is az előbbinél, és leginkább nagyobb magvakkal táplálkozik, nem fut a rovarok után (oké, néha belefér neki egy-egy hernyó). Hatalmas, erős csőrével képes feltörni a legerősebb héjakat is, így sokféle maghoz hozzáfér. Erdőkben ugyanúgy ott van, mint parkokban vagy gyümölcsösökben, de ahol megjelenik, ott a többi madár szépen csendben marad, mert tiszteletet parancsol. Vele még a cinkemaffia sem packázik.

Csuszka

A csuszka neve abból ered, hogy testfelépítésének köszönhetően szinte csúszkálva képes közlekedni a fák törzsein, melyek kérge alól rendkívüli tehetséggel szedi ki a különböző férgeket. Nyáron rovarevő, télen kényszerül magokat szerezni, ezért lehet etetőknél és cinkefélékkel egy csapatban látni. Leginkább erőkben él, de a városokba is bemerészkedik. Szürkéskék háta és sárgás hasa miatt egyszerű észrevenni, és még a gyakorlatlan hobbimadarászok is meg tudják különböztetni más madaraktól.

Nagy fakopáncs

Nem nehéz összekeverni a balkáni fakopánccsal, de annál jóval élénkebbek a színei, jobban láthatóak a pöttyei és fejét szépen keretezi egy fekete csík. Ezeknek a harkályoknak a rövid rikkantásait gyakran hallani az erdőkben, de a kopácsolásukat is, ami nem feltétlen élelemszerzés miatt van, hanem kommunikációs célból. Csőrükkel kiszedik a fák kérgéből a rovarokat és lárvákat, és szeretik a magvakat és a gyümölcsöket is, de nem szokatlan, ha dögökre vagy más madarak fiókáira is szemet vetnek. A madáretetőknél mindenkit elriasztanak és azonnal elviszik például a mogyorót, amit képesek feltörni, vagy apró lyukakban a fák törzsében tárolni. Jellegzetes odúkat vájnak, és azokban is költenek. Városok parkjaiba is bemerészkednek.

Fekete harkály

A fakopáncsnál lényegesen nagyobb, varjú méretű madárról van szó, amit ugyan ritkán látni, de szerencsére egyre több van belőle a Mátrában. Ezt a nyomai is mutatják: hatalmas kivájt felületek az öreg fák törzsein. Nagy pusztítást tudnak maguk után hagyni, ha éppen élelem után kutatnak, de ezt leginkább az elöregedő erdőkben teszik, és azért az a néhány fa kibírja (remélhetőleg). Mondjuk megdöbbentő a végeredmény, most is találkoztunk ilyennek a Kékesről lefelé, ahogyan egy párt is volt szerencsénk látni, ami eléggé exkluzív tapasztalás errefelé, hiszen alapvetően magányos állatok és a párok elvileg csak áprilisra alakulnak ki. Ez a harkály nevéhez hűen koromfekete, csak piros sapkája ad egy kis színt tollazatának. 

Őszapó

Szerintem a világ egyik legcukibb madara, pont olyan, mintha egy japán rajzfilmből lépett volna ki...a repülő Pusheen! Nagyon apró és talán azért annyira aranyos, mert viccesek a testarányai: a farktolla aránytalanul hosszú golyószerű testéhez képest, a csőre pedig egy apró fekete pötty, ami fölött gombszemek ülnek. Ráadásul nagyon vékony hangján 'szrííí' csipogásokat hallat, miközben az ágakon ugrál, hát ki nem olvadna el tőle? Na ugye! Egyébként sűrű erdőkben, bokros területeken szeret éldegélni, leginkább csapatosan lehet őket látni és azt mondják, könnyen szelídíthető. A párok összebújva alszanak, miközben szárnyaikkal konkrétan átölelik egymást. Végzetes cukiságfaktor, tényleg.

Örvös galamb

Nem összetévesztendő a kék galambbal, amire ugyan nagyon hasonlít, de neki van egy fehér csík a nyakán és a szárnyain is. Talált: ezért hívják örvös galambnak! A legnagyobb európai galambféle, és tényleg igazi óriás a maga akár 42 centijével. Testes jószág, ami tekintélyt is parancsol magának a súlyával, ám ettől nem is olyan gyors, mint például az énekesmadarak vagy a szajkó. Nem az a tipikus városi galamb, sokkal jobban szeret a fás területeken lenni, itt is látni leggyakrabban. Én nagyon tudok neki örülni, ha Budapesten találkozhatok vele, sokkal szebb, mint a városi fajtársai.

Ragadozó madarak

A Mátrában szerencsére (vagy a kisebb állatok szerencsétlenségére) számos ragadozómadár faj is él, melyek öblös, vagy éppen érdes károgása, visítása jól elkülönül az erdő többi zajától (persze, csak ha nem éppen egy szajkó utánozza). Ezeket az állatokat nehéz közelebbről megfigyelni, de az égen körözve, vagy fák tetején figyelve azért meg lehet pillantani őket. A Mátrában előfordul például parlagi sas, egerészölyv, kerecsensólyom (a fotón) vagy békászósas is. Az igazán profik röptükben is felismerik őket, nekem leginkább az megy, hogy a repülés módja és a madár alakja alapján megmondom, hogy tuti ragadozóról van szó. Sokat kell még tanulnom.

Nyilván ennél több madárfaj fordul elő a Mátrában, de ezeket lehet a legtöbbet látni, és remélem ez a rövid, de velős határozó segít abban, hogy könnyebben felismerjétek őket. Persze azért jó dolog egy retro madárhatározót is magunkkal vinni, ha kirándulni megyünk!

Fotók: 4, 10 Wikimedia Commons, 8 Panoramio.com, 14 BirdPhotography.com. 16 Kaufman.blogspot.com, 17 Luca Andrei Dehelean, a többi a Check-in blog sajátja