Check-in

5 tuti nyári tipp Londonhoz

2018. július 18. - checkinblog

Nem csak Budapest, hanem London is sokkal szabadabb nyáron, rengeteg új lehetőség nyílik a szórakozásra, ha olyan az idő. Idén ráadásul olyan hosszú hőhulám söpör végig a városon, amiben fel kellett találnia magát a helyieknek. Utóbbiban elég jók, tikkadás helyett sörkertekben tobzódtak, vagy éppen illegális strandokat nyitottak. Kipróbáltuk és összegyűjtöttük, mit érdemes csinálni az angol fővárosban a nyári hónapokban!

psx_20180703_000727.jpg

Londonban sokszor megfordultunk már, mindenféle időjárási körülmény között volt alkalmunk bevenni magunkat a városba. Idén a június-július fordulón azonban belecsöppentünk egy olyan hőhullámba, ami még az ott élőknek sem megszokott. Pár hete már tartott, hogy 30 fok körül vannak a nappalok, így rengeteg új lehetőség nyílt a szórakozásra, felfedezésre a városban, melyek nagy részét az új igények hívták életre. Persze szabadtéri sörözők, vagy éppen nyári fesztiválok egyébként is vannak, de ezek kihasználtsága is csak még nagyobb lett. Kipróbáltuk és össze is gyűjtöttük nektek azokat a kalsszikus nyári dolgokat, amiket Londonban akkor is érdemes csinálni ebben az évszakban, ha csak 23 fok van és felhők takarják a napot!

psx_20180701_183105.jpg

Sörözés a szabad ég alatt

Nyáron Londonban is nagyot mennek a sörteraszok és sörkertek, ahol a szabad ég alatt lehet elfogyasztani a frissen csapolt tételeket. Sok jól bevált kocsma is nyit a szezonra ilyet - mi a Prospect of Whitby Secret Gardenjét próbáltuk a Temze partján - és pop up szabadtéri krimók is felütik ilyenkor a fejüket. Utóbbi kategóriából nagyszerű a Southbanknél lévő Queen Elizabeth Hall tetején található Rooftop Garden. Ha épp nincs gigantikus szárazság, akkor gyönyörű növények között ihatunk cidereket literszám a naplementében.

psx_20180702_154348.jpg

Piacok és streetfood

Persze utcai piacok egész évben vannak, de a Portobello Road, vagy a Brick Lane market is sokkal jobban él csodás napsütésben. Mindkettőnél érdemes válogatni az izgalmas (nem a turistáknak szánt!) apróságok között, de enni is kötelező. A Portobello végén mindenképp nevezzetek be egy streetfood fogásra szombaton az Acklam Village Marketnél, a Bick Lane-en pedig vasárnaponként sokféle nemzet ízeit kínálja az Old Truman Brewery épülete. És még egy plusz: vasárnap virágárusok tukmálják portékájukat a Columbia Roadon, elég jó élmény részt venni rajta!

psx_20180705_000823.jpg

psx_20180718_153201.jpg

Hessz a parkban

Virágzik a parkturizmus nyáron, teli van minden bérelhető csíkos székekkel. A nép pedig viszi magával a hűtött italokat, hogy hosszú órákat töltsön például  a St James's Parkban, a Hyde Parkban vagy éppen a Green Parkban, hogy a ksiebbeket már ne is kezdjem sorolni. A briteknél egyébként is jó a parklife, de ilyenkor még jobb - ám a mókusokkal nem árt vigyázni!

psx_20180705_004244.jpg

Nyári fesztiválok

Londonban egymást érik nyáron a kisebb-nagyobb fesztiválok, melyeknek általában a nagyobb parkok adnak helyet. Ezekre érdemes elnézni, ha nem soldout mind (de ingyeneseket is találni bőven!), mert elég jó élmény ott egy ilyen buli - pláne, ha brit előadó van a színpadon. Mi az idei londoni utunkat egyébként is egy ilyen alkalomhoz igazítottuk, hiszen Liam Gallagher lépett fel a Finsbury Parkban, ami olyan hangulatot jelentett, amit nehéz is szavakba önteni. Ami pedig csodálatos: a londoniakkal bulizni!

psx_20180630_095613.jpg

Illegál strandok

Még véletlenül sem buzdítanánk senkit arra, hogy illegálisan fürdőzgessen Londonban, de a város nem éppen a strandon világa, így nem meglepő, ha az embereknek olykor muszáj feltalálniuk magukat. Szóval ha arra alkalmas hely akad az útjukba (mint amilyen például a képen látható Shadwell Basin, ahol előszeretettel horgásznak is), akkor az emberek strandolni kezdnek. A legtöbb helyen persze emiatt semmi infrastruktúra nincsen, csak törülközők, meg stégek, és ki is írják, hogy úszni csak határozott indokkal lehet. De az is egy ok, hogy borzasztóan meleg van, nem?

psx_20180703_000727.jpg

Fényképezéshez londoni utunkon a Kingston Canvas React kártyáit használtuk, melyek alkalmazkodnak a váratlan helyzetekhez és gyorsan reagálnak, amikor csak szükséges.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold a Check-in blog Facebook oldalát, és tuti nem maradsz le semmi jóságról!

Szöveg: Szabó Kata, Fotók: Horpáczi Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://checkin.blog.hu/api/trackback/id/tr1114111543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szdan 2018.07.21. 15:08:28

Nekem csak 1 tuti tippem van londonhoz nyárra: messzire elkerülni. És ez érvényes minden évszakra.

checkinblog 2018.07.23. 11:00:49

@szdan: Nem igazán értünk egyet, de ízlések és pofonok :D
süti beállítások módosítása