A napokban belefutottam egy nagyszerű fotósorozatba egy olyan elvarázsolt helyről, amit hirtelen nem is tudtam hova tenni. Egy hatalmas birtokról volt szó villával, kápolnával és különös kutakkal. Minden részlete nagyon misztikusnak tűnt, bármennyire is utálom ezt a kifejezést, de tudjátok, arról van szó, amikor az épület már szinte a természet része, benne él, nem zavarják egymást. Ettől pedig lesz az egésznek egy nagyon sajátos hangulata. A parkok, barlangok, tornyok és az a rengeteg díszítés akár a világ bármely táján lehetett volna, aztán amikor kicsit utánanéztem, kiderült, hogy ez a mesevilág nincs is olyan messze, hisezn Portugáliában található, Lisszabon mellett. Most megismethetitek Quinta da Regaleira világát, és utána garantáltan felkerül a bakancslistátokra.

A környezet: Sintra

Már eleve a környezet nagyon érdekes, amiben Quinta da Regaleira található. Sintra városánál fekszik ugyanis, ami az épületeivel és az azokat körülvevő tájjal együtt szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján. A területnek hosszú és nagyon mozgalmas történelme van. Már az újkőkorszakból találtak itt leleteket, jóval később pedig előbb a rómaiak, majd a mórok foglalták el a vidéket és alakítottak itt ki vallási és politikai központot. Sintrát a 12. században adták át az első portugál királynak, Hódító Alfonznak, aki gyönyörű királyi palotát építtetett ide, ami egészen a 16. századik szolgált a portugál uralkodók nyári rezidenciájaként. Egy 1755-ös földrengés ugyan jelentős károkat okozott a városban, de néhány fontos épület megmaradt, vagy rendbe lehetett hozni.

Sintra végül a 19. században érte el azt, amiért az UNESCO is felvette listájára. Akkor lett ugyanis az európai romantikus építészet első központja, hiszen II. Ferdinánd, portugál király úgy alakította át romos kolostorát lenyűgöző kastéllyá, hogy olyan nem volt még egy. A megújult épület az egyiptomi, a gót, a mór és a reneszánsz építészet elemeit ötvözte és vele együtt a város és a környező területek teljes megjelenése is megváltozott. Az új parkok, tavak és kertek kialakítása pedig az akkori európai tájépítészet fejlődésére is nagy hatással volt.

A II. Ferdinánd által átépített mai Palacio da Pena

A birtok története

Ebbe a nagyon változatos és újító térségbe csöppent, vagyis inkább épült bele a birtok. Az idők során sok tulajdonosa volt, és mindenki alakított rajta egy picit, ám egyik változás sem volt olyan látványos, mint ami 1892 után történt vele. Ekkor adta el ugyanis Regaleira bárója António Augusto Carvalho Monteirónak. A Brazíliában élő, portugál családból származó Monteiro rovarászként tevékenykedett, aztán hatalmas családi örökségét szépen megsokszorozta, miközben kávéval és drágakövekkel kereskedett. Amikor a "Milliomos Monteirónak" is hívott férfinak már akkora vagyona volt, hogy nyugodtan visszavonulhatott Portugáliába, rátalált a birtokra, ahol megvalósíthatta álmait. 

Monteiro és Manini egyik műve, a birtok palotája

Monteiro 1904-ben a híres olasz építészt és díszlettervezőt, Luigi Maninit bízta meg azzal, hogy egy egyedülálló búvóhelyet alakítson ki számára a birtokból.  A milliomos teljesen odáig volt a szabadkőművesek, a templomosok, az alkimisták és a rózsakeresztesek hagyományaiért, így az épületek teli vannak a szimbólumaikkal. Az építész pedig ehhez hozzátett sokat a reneszánsz, a román, a gót és a sajátosan portugál mánuelita stílus elemeiből és zseniális tájépítészeti munkákat végzett. Az építkezés 1910-ig tartott, miközben a  birtokot ma alkotó épületek egysége egy semmihez sem fogható, eklektikus csodavilággá változott.

A Quinta da Regalelira 1942-ben került Waldemar d'Orey tulajdonába, akinek családja sokáig élt a birtokon és kisebb felújításokat is végeztek rajta. 1982-ben a japán Aoki vállalat vette meg, tőlük pedig '97-ben került a sintrai önkormányzathoz. Szépen renoválták, és egy évvel később már meg is nyitották a közönség előtt. Konferenciákat, kulturális rendezvényeket tartanak itt és szabadon látogatható. Erről itt találtok hivatalos és aktuális információkat.

Palota, kápolna, parkok, kutak, alagutak

Most, hogy már mindent lehet tudni a birtok sztorijáról, ideje körülnézni, hiszen ez itt a lényeg. A négy hektáros terület központja a palota, vagy villa, amit teljes mértékben a már említett eklektikus stílus jellemez. Teli van apró szimbólumokkal, stukkókkal, vízköpőkkel, tornyokkal, erkélyekkel és színes üvegablakokkal. Ugyanakkor titkos ajtókat, rejtett szobákat is találni itt, egy fura könyvtárral együtt, amit úgy alakítottak ki, hogy a látogató a padlóra helyezett tükrök miatt úgy érezheti, lebeg a könyvek között. A sejtelmes körítés ellenére egyébként a termek meglepően otthonosak, éppen ezért szeretnek itt rendezvényeket tartani. 

A katolikus kápolna megjelenése is hasonló, csak itt még több az aprólékos díszítés, és ugyan viszonylag kicsi, több emelete is van. Nem csak ez azonban a palota körüli park egyetlen dísze, hiszen a kertekben számos tavacska, szökőkút, pihenőhely vagy lugas található. Ezek nagy részét pedig, az ösvényekkel együtt úgy alakították ki, mintha csupán a természet keze lenne a dologban, Monteiro ugyanis nagyon hitt a primitivizmusban. Így vannak szépen kidolgozott utak, de olyan átjárók is, melyek barlangszerűek, a tavakon pedig apró kövek visznek keresztül. Lenyűgöző.

A park már önmagában nagyon izgalmas lenne, viszont hogy ezt fokozza, Monini egy hatalmas alagútrendszert is tervezett a teljes birtok alá, aminek számos lejárata van és több gyönyörű barlangja. Persze a szabadkőműves jelképek itt is hangsúlyosak, akár egy kalandfilm helyszíne is lehetne az egész. Egy percig se tévesszen meg senkit a látvány, itt is mindent emberek terveztek és kiviteleztek, semmi köze ehhez a természetnek.

A végére hagytam a park legérdekesebb és legrejtélyesebb részét, a két beavatási kutat. Ezeket is az alagútrendszer kapcsolja össze a birtok többi részével és tulajdonképpen oylanok, mintha inverz tornyok lennének. A nagyobb kútban egy 27 méter hosszú, spirális lépcső ereszkedik alá, míg a kisebb 9 gyűrűre oszlik, amiket egyenes lépcsők kötnek össze. Víz soha nem volt ezekben a kutakban, inkább különböző rituálék helyszínéül szolgálhattak, bár hogy tényleg történtek-e itt ilyenek, azt homály fedi.

Amíg kutattam utána, nekem nagy kedvem lett elmenni ide és remélem, olvasás után mások is így lesznek majd ezzel. Szerintem érdemes beilleszteni egy lisszaboni kirándulásba, Sintrával együtt. Az biztos, hogy könnyű beleszeretni, és ha ehhez ez a pár fotó nem lett volna elég, érdemes megnézni ezt az oldalt, garantáltan végetek lesz.

Fotók: 2, 3 - Album de Viagens, összes többi - Taylor Moore