Check-in

Etess cinkéket kézből egy kísérteties helyen!

2015. január 26. - checkinblog

Amikor egy vadon élő állat úgy bízik benned, hogy közel merészkedik hozzád annyira, hogy a kezedből vegye el az ételt, az elképesztő élmény. Pláne amikor egy igazán óvatos kismadárról van szó, amit csak maximum a madáretetőn billegve figyelhettél kiskorodban az ablakból. A Mátrában létezik egy, vagyis inkább két nagyszerű hely, ahol a cinkék, csuszkák és más erdei madarak egy pillanat alatt a barátaink lesznek, hogy a mókusokról már ne is beszéljek. Ráadásul egy olyan elképesztő környezetet lehet közben felfedezni, ahol csak ritkán jár az ember. A Mátrai Gyógyintézet kísérteties parkjaiba viszlek el most titeket!

dsc_9255-copy.jpg

Emlékeztem kiskoromból a Kékestetőnél egy helyre, aminek hatalmas parkja volt, teli mókusokkal. Az is megvolt, hogy valami gyógyszálló területén találkoztam velük, óriási fenyőfák közöt, de több már nem marad meg. Tavaly ősszel Mátrafüreden pihentünk pár napot, és többfelől hallottunk egy városi legendáról, amiből kiderült, hogy ez a hely bizony a Mátrai Gyógyintézet. A pletykák szerint egy időben teljesen eltűntek a mókusok a területről, majd állítólag nemrég kétezret telepítettek vissza, hogy ismét teli legyen minden a kisállatokkal. A takarítónőtől kezdve a recepciós srácig, mindenkinek volt valami infója a Gyógyintézet híres mókusairól, így úgy döntöttünk, teszünk egy próbát, és felkeressük a helyet, vagyis inkább helyeket.

A Gyógyintézet története

Azt ugyanis elöljáróban tudni kell, hogy a Mátrai Gyógyintézet nem egyetlen komplexum, hanem kettő. Egyik épületsora Mátraházán található, a másik pedig Kékestetőn. Mindkettő könnyen megközelíthető a túraútvonalak mentén és a helyi buszjáratokkal is, amik konkrétan a kapuban tesznek le (Kékestető állomás, Mátraháza-Gyógyintézet állomás). Az intézmények története 1932-ig  nyúlik vissza, akkor nyitották meg ugyanis kapuikat, még egymástól teljesen függetlenül.

dsc_8617-copy.jpg

A kékestetői volt az ország első és akkoriban legmodernebb klimatikus gyógyszállója. Csonka János, a porlasztó feltalálója szabadalmi díjából építtette, Miskolczy László tervei alapján. A második világháború során egy évig német katonai kórház volt, és sajnos ezalatt a berendezések nagy része teljesen megsemmisült. Ennek a pusztításnak őrzi emlékét egyébként a mátraházi egység területén megtalálható katonatemető. A háború után Csonka János megpróbálta rendbehozni az intézményt, amihez utolsó tartalékait is felhasználta, ám '49-ben a szállodát államosították és magaslati gyógyintézetté tették. 

A mátraházi rész annak érdekében épült, hogy végre legyen egy intézet, ahol a tüdőbetegeket kezelni tudják. Azért Mátraházára esett a választás, mert ott a Szent László forrással meg tudták oldani a vízellátást. A 300 ágyas épült kivitelezését Jendrassik Alfréd műépítész végezte, aki nem sokkal a '32-es nyitás előtt meghalt. A háború ezt az intézményt is megviselte, '54 elején dr. Lányi Andorra bízták az újraindítását.

dsc_9191-copy.jpg

1980-ban Mátrai Állami Gyógyintézet néven összevonták a három mátrai szanatóriumot, a parádfürdői egység azonban 1994-ben kivált, így a 2005-ben végül Mátrai Gyógyintézetté keresztelt intézmény ma csak a mátraházi és a kékestetői részből áll. Többször végeztek rajtuk felújításokat, ami kívülről a mátraházin látszik igazán, de a kékestetői is nagyszerűen fest. Mindkét épületegyüttes igazi klasszikus, századeleji stílust képvisel, és hatalmas parkjaikban úgy is egy élmény sétálgatni, ha nem betegként van ott az ember. Ugyanis szerencsére ezek a parkok szabadon látogathatóak, a szállókban pedig nem csak beutalóval lehet gyógyulni, hanem ki lehet venni szobákat pihenés céljából is. Erről több infót itt találhattok.

Cinkék, csúszkák, mókusok

A parkokban az óriási fák és rendezett ösvények, rétek és kis tavak között azonban nem csak sétálni lehet, hanem ami a legfontosabb: madarakat és mókusokat etetni is. Mi először a mátraházi intézetben lestük meg őket. Itt a "mókus parkban" tanyáznak az állatok, ahová egy néni kalauzolt el minket. Szépen le kell sétálni a lépcsőn, átvágni az épületek előtti hatalmas tereken és kicsit hátrébb van egy öreg fenyőfákkal teli eldugott terület. Ez a mókus park, ahol a nevével ellentétben inkább madrából van rengeteg. Széncinegék és fenyvescinegék várják, hogy az ember kicsit nyugton maradjon, kitartsa a kezét és elvehessék belőle a finomságokat. De le is lehet ülni közéjük a padokra, rászállnak a karotokra. Hatalmas élmény, nem lehet betelni vele. Persze mókusok is vannak, de itt a madarak az igazi urak.

dsc_8823-copy.jpg

dsc_8617-copy1.jpg

A kékestetői intézmény területén viszont már hemzsegnek a mókusok. Itt a kapun belépve máris meg lehet őket pillantani, le se kell menni a parkba, azonnal ott vannak és konkrétan követelik a diót, amiből érdemes betárazni, ha ide jövünk. Egészben is elviszik és elássák, de feltörve is imádják. Ha éppen nem figyel mellettünk egy mókus sem, meg kell kocogtatni a diót az úton, vagy a fatörzsön és rögtön megérkeznek. A madarakat kicsit lentebb sétálva, a padoknak szánt kiugrókon kell keresni. Aki épp az inzézetben gyógyulnak, hamar megtanulják, hogy kézből esznek itt is a cinkék, és magokkal megrakodva sétálgatnak. A fenyvescinegék és széncinegék mellett itt már csuszkákkal is találkozhatunk. Tökéletes a vegyes madáreleség, de egy csomag szotyit is vihetünk, mindenre harapnak. Itt egyébként nagyobb és kísértetiesebb a park, mint a mátraházi intézményben. Gyakori a köd, amitől még sejtelmesebb az egész, olyan itt járkálni, mint egy mesebeli kastély parkjában. Már csak a látványért is megéri idejönni.

dsc_9268-copy.jpg

dsc_9232-copy.jpg

dsc_9276-copy.jpg

dsc_8856-copy.jpg

dsc_9237-copy.jpg

Remélem ettől a kis ízelítőtől kedvet kaptatok hozzá, hogy ha arra jártok, felkeressétek a Gyógyintézetet. Természetesen a madarakat inkább az öszi és téli időszakban érdemes keresni, de mókusok egész évben vannak és jönnek is. Pestről például egy egynapos kirándulásnak is megteszi, de a ha történetesen Sástón vagy Mátrafüreden szállunk meg, egy-egy kirándulás úticélja is lehet bármelyik park. 

A bejegyzés trackback címe:

https://checkin.blog.hu/api/trackback/id/tr627103209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mérnork 2015.01.27. 15:01:43

Gyerekekkel rendszeresen járunk föl mókust etetni, imádják.

McKinney 2015.02.08. 09:53:35

Nagyon jó cikk, csak egy apró helyesbítés: a képeken (1. 8. 10.) látható madár az nem barát-, hanem fenyvescinege. A szén meg a csuszka (rövid u) stimmel.

checkinblog 2015.02.08. 12:38:59

@McKinney: szia, köszi, hogy szóltál, és valóban fenyvescinegéről van szó. javítjuk!
süti beállítások módosítása