Check-in

Három óra Lillafüreden

2015. március 02. - checkinblog

Lillafüred szerintem az ország egyik legszebb települése, ami éppen ezért turisztikai szempontból is kiemelkedően fontos. Kiskoromból mindig úgy emlékeztem rá, mint a helyre, ahol az a gyönyörű palota van a tóval és a vízeséssel, és ahol nagyon finom pisztrángot ettünk. Dióhéjban ezzel össze is foglaltam Lillafüred lényegét, bár ennél azért jóval több van benne. Nemrég újra alkalmam volt eljönni ide, hiszen Aggtelekről Pest felé tartva tettünk egy rövidke kitérőt, és újra ámuldozhattam egy kicsit a szépségétől. Mert itt csak pár órát is érdemes eltölteni, és most azt is elmondom, mik férnek ebbe bele, aminek során megismerhetitek Lillafüred történetét is.

lillafured-8.jpg

Azoknak, akik még nem jártak erre, de szeretnék gyorsan elhelyezni Lillafüredet a térképen: a település Miskolchoz tartozik, tulajdonképen az agglomerációjában található a Bükkben, a Szinva és a Garadna-patak találkozásánál. Már az idefelé vezető út is elég menő, hiszen a Miskolcból kiérve átveszi az uralmat a természet és azok a hatalmas sziklafalak, amik az utat övezik. Az érkezésben pedig talán az a legjobb, hogy az ember szinte egyszerre pillantja meg a Palotaszállót és a Hámori-tavat, Lillafüred két legfontosabb jelképét, melyek miatt tulajdonképpen ma is létezik ez a hely. Ha csak kevés ideje van itt a kirándulónak, ezeket mindenképp beleférnek majd. Mi a a szálló után, kicsit fentebb álltunk meg egy parkolóban, és onnan sétáltunk le a település központjába.

A Hámori-tó

A Hámori-tó, kisebb formájában a Szinva mésztufagátjának duzzasztó hatása miatt jött létre, a patakok összefolyásánál, és már az 1300-as évekből maradtak fenn róla leírások. Mostani méretét azonban csak 1810-es években érte el, amikor Fazola Frigyes völgyzáró gáttal visszaduzzasztotta, hogy a tó vizével biztosítani tudják a helyi kohászat vízellátását. Bár emberi kéz formálta, a korabeli szakemberek jó munkát végeztek és néhol egészen mély (átlagosan 9 méteres), csónakázható látványosságot hoztak itt létre. Nagyon szeretem ezt a tavat, tiszta a vize, és kellemesen el lehet andalogni csónakkal rajta, amit közvetlen az út mellett lesétálva lehet bérelni.

lillafured-9.jpg

Az átalakított tó nem csak ipari szempontból jött jól a településnek, hanem azt körülvevő környezet látványa egyre jobban lenyűgözte a Miskolciakat, és elterjedt a híre az egész országban. Szállók, luxusvillák, éttermek épültek ide, gyakran megfordultak itt a kulturális élet nagyjai, köztük Petőfi Sándorral és Kazinczy Rerenccel. Emellett beleszerettek olyan fontos személyek is, mint Isván főherceg vagy Ferenc József, és itt telepedett le Hermann Ottó családja is. A Hámor feletti üdülőterületet azonban csak 1882-től hívják Lillafürednek. A történet szerint Bethlen András keresztlányáról, Vay Erzsébetről nevezték el, aki Lillának becéztek, mint minden lányt a Vay családban. Akkoriban Bethlen András felvetette a Palotaszálló építésének ötletét is, ám az csak az 1920-as években kezdhetett el körvonalazódni.

lillafured-10.jpg

A Palotaszálló

Lillafüred másik jelképét végül 1925-ben kezdték el építeni, miután Bethlen István miniszterelnök biztosítani tudta hozzá a Népszövetség támogatását. A munkálatok teljesen átalakították Lillafüredet. A tereprendezést Révay Ferenc vezette, aminek során áthelyezték a Szinva vízesését, az Anna-barlang bejáratát, a felhalmozódott kőzetanyagből kialakították a függőkerteket és idehozták a lillafüredi kisvasutat, valamint alagutakat fúrtak és autóutat is építettek, hogy összekössék a települést Miskolccal.

lillafured-4.jpg

A szálló épületét Lux  Kálmán tervezte, és olyan négyemeletes neoreneszánsz hotelt alkotott, ami ma is tekitélyesen magasodik a tó fölé. A Palotaszálló az akkori Magyarország legnagyobb beruházása volt, egy rakat pénzt elköltöttek rá, ami miatt támadták is a kormányt, így 1930-as megnyitóját csendesen, de nagy tömeg előtt tartották meg. Kezdetben az elit üdült itt és nagyszabású kongresszusoknak is helyet adott (József Attila ezért írhatta meg itt az Ódát), aztán a második világháború idején orosz és német katonák lakták, majd SZOT üdülő lett, nyilvánvaló okokból. 1993 óta viszont a Hunguest Hotels tulajdonában van, így szerencsére folyamatosan renoválták, korszerűsítették és most is fogadhatja a vedégeket.

lillafured-1.jpg

A függőkerteket nem szabad kihagyni, ha erre jár az ember. 2013-ra újították fel őket teljesen, mert előtte elhanyagolták a növényzetet, és tematikus teraszokat alakítottak ki, rengeteg szoborral. Egyébként azt nem tudni, hogy Lux Kálmán eredetileg is tervezett-e ide függőkerteket, de mindenesetre kialakításuk ésszerű megoldásnak tűnik. A különböző szintekről más és más a kilátás a vízesésre, ami 20 méteres magasságával hazánk legnagyobbja. Persze természetes formájában jóval kisebb volt, az építkezés során alakították ilyenné.

lillafured-7.jpg

lillafured-6.jpg

A függőkertek és Palotaszálló megtekintése, valamint a Hámori-tó körüli nézelődés és egy kis csónakázás mellett mi még ettünk egy jót a Tókert Hotel teraszán, ahonnan elég jó a kilátás a tóra, és az étel is teljesen rendben van. Plusz elsétáltunk a kisvasút szépen felújított állomásához és csavarogtunk még egyet felette a parkban, ami mellett a büfékben is be lehet szerezni sok finomságot.

lillafured-2.jpg

lillafured-3.jpg

Persze, ha valaki több napot tölt a környéken, annak mindenképp érdemes megnéznie többek között a közeli pisztrángtelepet és az őskohót, az István, az Anna és a Szeleta-barlangokat, végigjárhatja a lillafüredi tanösvényt és megnézheti Fehérkőlápát is. Számos kikapcsolódási lehetőség van a környéken, én biztosan beneveznék egy többnapos pihenésre itt főleg, hogy ezzel a látvánnyal nehéz betelni.

A fotók még tavaly augusztusban készültek, most nyilván kicsit másképp néz ki a táj, d ez ne tántorítson el senkit attól, hogy akár most megnézze!

A bejegyzés trackback címe:

https://checkin.blog.hu/api/trackback/id/tr307226753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szekeres Gábor · <b>http://blog.hu</b> 2015.03.03. 11:03:19

Nagyon jó hely. :) és jó a cikk is.

Ladaf@n 2015.03.03. 20:16:10

Csak a jószívű közterületesek ne büntetnének meg a parkolásért! Normál és fizetős parkoló nincs elég. Megállni tilos tábla eldugva lent a tónál, feljebb meg az út mellett parkolónak álcázott pénbeszedőhely... Azóta már valaki volt oly kedves és minden oszlopra rakott ki kis megállni tilos táblákat :)
süti beállítások módosítása